A Nádasdyak Keresztúron (16. század)

Ez az írás tulajdonképpen egyféle folytatása az 1991-ben közölt cikknek, amely a Nádasdy család egyik kedvelt tartózkodási helyéről, Lékáról (Lockenhaus)1 szólt.

     A gazdag családi levelezésből2, amely 1536-ban kezdődött, tudjuk meg, hogy Nádasdy Tamás 1554. április 15-én délután öt és hat óra között lett Magyarország nádora, azaz a király után az első ember. Megjegyzendő, hogy ez igen nagy esemény volt, hisz a bécsi udvar a magyar Bocskai-féle fölkelésig csak egyetlen esetben engedte meg a nádori méltóság betöltését. Nádasdy ezután még többet tartózkodott Bécsben, illetve Pozsonyban, ahol bíráskodott. A családja addig főként két vár között osztotta meg életét. Az év legnagyobb részét Sárváron töltötték, de mihelyt a várárokban levő víz elkezdett posványosodni, büdösödni, átköltöztek a tiszta levegőjű Lékára. Néha már februárban figyelmezteti levélben a férj feleségét, Kanizsai Orsolyát, hogy a „március beteges hó, az árok a vizit elbocsájtja”, ezért költözzenek el onnan. A nádori cím elnyerése után Nádasdy annyira elfoglalt lett, hogy a férj és a feleség még ritkábban találkozhatott. Ezért mind gyakoribbá vált, hogy mindketten vállalták a fele utat, s közbülső helyen találkoztak. Így vált a hatalmas Nádasdy-birtok harmadik központjává a Fertőhöz közel eső Keresztúr.* Ismert, hogy a korai latin oklevelekben még nem ez volt a falu neve, hanem Bogyoszló (Terra nomine Bujuslou 1245), 1317-ben Sancta Crux, 1368-ban már mindkét név együtt fordul elő: Kereszthur al. nom. Bogyzlow, majd 1454-ben Keresthwr alias Crux3, 1773-ban Németh Keresztur néven említik utalva a település lakosságára és templom titulusára. Ez utóbbi elnevezés a templom titulusára, védőszentjére utal. A mai tágas udvarú, festői kiképzésű barokk kastély a 16. században még nem így nézhetett ki. Ismert, hogy a Kanizsaiak idején itt egy kisebb lovagvár állt. Berendezése nem lehetett fényűző, erre a levelek többször is utalnak, azonban Nádasdy elkezdte a vár átépítését, s reneszánsz stílusban lakókastéllyá alakította. Valószínűleg egy észak-itáliai mester, bizonyos André volt az építész. Keresztúr rövidebb idő alatt volt megközelíthető akár Bécsből, akár Pozsonyból, mint a két említett másik vár, így gyakoribbak lettek az utazások. Ezáltal a levelekben mind többször fordulnak elő olyan településnevek is, amelyek a Fertő környékén találhatók.

     A magánjellegű levelezés bizalmas hangú, valós tényeket írnak le, a legőszintébb forrás a család életéről. A nádor és felesége levelein kívül még egy megbízható adattárra támaszkodhatunk. Sombory Gergely volt a keresztúri vár tiszttartója, ahogy ő írja perpetuus servitor, aki folyamatosan tájékoztatta urát a várban és magában a mezővárosban történtekről4.

     A levelek állandó témája az utazás, amelyet csak gyakori betegeskedésük szakított meg. Megtudjuk, hogy rossz utakon szekérrel tették meg hosszadalmas útjaikat. Érdekes adat, hogy ha Nádasdy Pozsonyból jött Keresztúrra, akkor lovakkal Pomogyig utazott, onnan átkelt a Fertőn vagy a Hanságon, a felesége pedig Sarródra küldött elé szekeret. Jó időben feltehetően valami ladikfélén tette meg a vízi utat, télen azonban szánon ment át a jégen. Orsolya asszony többször figyelmeztette levélben, mikor járható a Fertő, így 1542. december 20-án írja, hogy a tó befagyott, a szán készen várja a férjét. A leírtakból arra következtethetünk, hogy a Fertő a 16. században jóval nagyobb kiterjedésű lehetett a mainál. Az utat sokszor több szekérrel tették meg, hisz mint írják, vitték a konyhaszerszámokat, ruhákat s egyéb „kincseket”. Az indulás és érkezés ideje pontosan ki volt számítva, csak nappal utaztak, tartva a török portyázó katonáktól. A közbülső pihenőhely vagy szálláshely nagy birtokuk valamelyik faluja volt minden esetben. Egy 1560. decemberi utazáskor figyelmeztette Nádasdy feleségét, hogy a szekéren legyen reggelire élelem, ágymelegítő, lábmelegítő, sőt valami kályhafélében izzó parazsat is szoktak tartani a hideg ellen, s tüzet a közeli falvakból szerezték. Egy alkalommal Süttörig (Setther) küldött az asszony szekereket, mivel a Fertőt novemberben nem lehetett járni. (A települést 1950-ben Fertődhöz csatolták.) Volt pihenőállomás Czindorf, (Cinfalva) Oláh Miklós érsek faluja, Horpács (Sopronhorpács), és Lánzsér. Megtudhatjuk, hogy az akkori Fülesen nem volt „nyugodalmas” (kényelmes) szállás.

     Az utazások elképzelhetetlenek voltak lovak nélkül. A tiszttartó folyamatosan beszámolt a lovak állapotáról. Hány van, közülük mennyi vemhes, melyiknek lett csikója, melyik öreg ló hullott el, mikor és honnan pótolták az állományt. Érdekes, hogy mikor az anyaállat elpusztult, a kiscsikót mesterségesen akarták tejjel táplálni, de ez nem sikerült.

     Gyakori téma a halastavak állapota. Ezek legtöbbje mesterséges tó lehetett. Megtudjuk, hogy a gátakat állandóan javították, a közeli patakról mikor eresztettek bele friss vizet, melyik zsilipet kellett éppen javíttatni. Legalább négy tóról tesznek Keresztúrott említést (városi tó, alsó nagy tó, malom előtti tó és kovácstó), amelyeket a nemcsak haltenyésztés miatt ápolták, hanem kettő ipari célt is szolgált. 1558. októberében írja Sombory, hogy Harka felől sok víz jött a nagy esővel, és a halászó helyen a víz már fél rőfnyi, igen hajtja a kerek malmot. A tavakat gyakran lehalászták , s új ivadékkal telepítették be. Orsolya asszony sokszor saját maga ellenőrizte a víz rá- és leengedését, magát a halászatot pedig igen kedvelte. Az új halak telepítése mindig nagy gond volt. 1559-ben két lajt halat is hoztak ősszel (főleg pontyot), azonban oly kevés vízben, hogy legtöbbje elpusztult szállítás közben. A tavak vize két malmot hajtott, mellette építették a molnár házát. Ugyanebben az évben áthozták a rohonci származású molnárt Lékáról az új házba.  De nem tetszett neki Keresztúr, mint mondta, inkább maradna Lékán kevesebb haszonért.

     Miért is volt ennyire fontos kérdés a tavak ügye a családban? Nádasdyék szigorúan betartották az egyházi böjtöket, s olyankor csak halhúst ettek. 1559. márciusában Orsolya leírta egyik levelében, hogy Keresztúrról milyen böjti eleséget küldött férjének. Nyers halat, tintahalat, tengeri polipot (habarnicza), főtt dörgecset (apró, tüskés hátú, lapos testű halfajta), sült halat, rántott halat(!), salátát, bélest, mákos rétest és aszalt gyümölcsöt. Egy más alkalommal a nádor írta, hogy Keresztúron annyira bevacsorázott a kövi halból, hogy éjjel alig aludt, s okolja magát a meggondolatlanságért. Ez mai nevén kövi csík (Nemachilus barbatulus), a sekélyebb és gyorsabb folyású patakok vízében él. Húsa finom, valóban nagyon ízletes. A halon kívül a különböző gyümölcsök mindig megtalálhatók voltak az asztalon. Gyümölcsöskertjeik országos hírűek voltak. Keresztúron olasz származású kertészük volt, ő tervezte és gondozta a gyümölcsöst. Oltott és oltani való vad fákat ültetett a tél beállta előtt 1559-ben. A gyümölcsök között központi helyet foglalt el a szőlő, a belőle készített bor miatt. Az egészségtelen víz helyett bort fogyasztottak. Mégpedig sokat, vagy tisztán, vagy kevés vízzel keverve. Magának Nádasdynak is több helyen volt szőleje, így például Széleskúton, Ruszton, de a termés nagy része a birtokok hegyvámjából származott. Ezek közt volt fehér-, vörös-, sőt ún. füves (fűszerezett) bor is. Elképzelhetjük, mennyi munkája lehetett a tiszttartónak a szőlők művelésének irányításában, a borok kezelésében. Állandóan pincét, lépcsőt javíttat, hordókat készíttet. Maga a szüret általában október közepén volt – ne feledjük, az akkori időszámítás és a korabeli művelési módok szerint ez nem is volt késő.

     Hatalmas területet használtak a város határában szántóként. 1557-ben írta le Sombory részletesen az őszi vetéseket Keresztúrott: 18 hold búzát, 38 hold rozsot, 6 hold árpát, 26 kopasz tönkölyt (Zea), 30 hold rozsot; benn a faluban 50 hold búzát és rozsot vettetett. Többet nem vethet, mert nincs több föld – írta. A tavaszi szántás-vetést általában január–februárban(!) végezték, a hozzá való szerszámok karbantartása sem lehetett kis feladat. Ezek az eszközök a 16. században a legmodernebbek voltak (eke, ekegerendely, ekevas, taliga stb.).

     Talán nem is olvashatunk Sombory Gergelytől olyan levelet, amelyben legalább pár mondat ne esne az építkezésről. Az ott dolgozóknak az ellátása sokba került. A várban vagy a nemrég elkészült majorházakban laktak, ebédről, vacsoráról a tiszttartó gondoskodott, ezenkívül fizetést kaptak. A leírtakból megismerhetjük a mesterek foglalkozását, származását, néha a nevét is. A kőművesek boltozták a konyhát, ablakokat vágtak rá, magas kéményt építettek, hogy az ne legyen füstös („majdnem eléri a torony gombját” – írta levelében Sombory). 1557 telére már az új konyhában főzhettek. Külön fűtőház volt az épületben, onnan melegítették a „fűtő kemencéket” (kályhákat). Természetesen külön készítettek kemencéket, ahol a kenyeret sütötték. Az egész épület tetejét zsindellyel fedték be. Csak 1558-ban a tiszttartó 100 szekér követ hozatott az építkezéshez, két olasz faragta a követ ajtó- és ablakkeretnek. Emellett dolgoztak még téglavetők és téglaégetők is a várban. Az ablakokra rostélyokat csináltak abban az időben. Az ácsok készítették aztán a tető lécezését, az ajtókat, ablakokat. Sopronból érkezett kalugyerek (görögkeleti szerzetesek) malomkereket, lisztpadot faragtak, később székeket, ágyakat, sőt hordókat is. Velük dolgozott Balázs tislér Pulyából. Dolgoztak a várban még üvegablakgyártók, lakatgyártók. A kovács neve György volt, aki Andréval irányította a hámor elkészítését. Már kész volt két mészégető kemence, később egy újabbat raktak téglából. Az égetni való mészkövet három vármegyéből hordták ide. A kőművesek tót (feltehetően horvát) származásúak voltak, ők is naponta kétszer kaptak enni. A levelekből úgy tűnik, hogy az olasz André volt az, aki szinte mindenhez értett, s magát az építkezést érdemben irányította. 1557-ben elkészült a várban a kút is, amelyhez a tengelynek való fát az erdőben vágatták. Egy helyen említik, hogy: az épületben készítettek egy kis kamarát (helyiséget), ebből nyílott az árnyékszék kifelé a szabadba.

     A levelek szórakozásról szinte mit sem írnak, pedig nem valószínű, hogy az élet Keresztúrott csak munkából állt. Mint említettem, Nádasdyné nagyon szerette a halászatot, ezt többször le is írta. A nádor sáfára, Ákosházi Sárkány Antal5 írta urának 1552-ben: „asszonyom a múlt vasárnap kijött mulatni a hévíztől egy mérföldnyire Bánffy László falujába. A neve nem jut most eszembe.” Mint a levél későbbi soraiból kiderül, a nádorné egy hetet töltött a faluban, s naponta megfürdött a vízben. Mivel a levélíró nem fogalmaz pontosan, csakis arra gondolhatunk, hogy Orsolya asszony Balfon járt, a már akkor is ismert gyógyvízben fürdött. Hogy mulatni ment-e, kétséges. Inkább valamely betegségétől igyekezett megszabadulni, hisz sokat betegeskedett.

     A levelek szemléletesen leírják Keresztúr mezőváros és vár mindennapi életét, gondjait. Végigkísérhetjük a várkastély átépítését, a munka szervezését. És ez csak egyetlen város 16. századi bemutatása a hatalmas Nádasdy-birtokon, amelyen egyidőben több helyütt is folyt az építkezés. A városról szóló leírásokban ez a hatalmas munka csupán egy-két mondatban van említve, mellette pedig talán egy fotó a kastély legfestőibb részéről, az árkádos udvarról.

 

Források

 

1. László Fülöp: Lockenhaus in Briefen aus dem 16. Jahrhundert. Burgenländische Heimatblätter. 1991. Heft. 3. 141–146.
2. Nádasdy Tamás nádor családi levelezése. Szerk. Károlyi Árpád és Szalay József, Budapest. MTA 1882.
3. Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. Budapest. 1897. III. 592.
4. Magyar levelek a XVI. századból. Sombory Gergely levelei Nádasdy Tamáshoz. Közli: Komáromy András. Történelmi Tár. MTA Budapest. 1911. 89; 443 és 537.
5. Magyar levelek a XVI. századból. Sárkány Antal levelei Nádasdy Tamáshoz. Közli: Komáromy András. Történelmi Tár. MTA Budapest. 1910. 375. és 517.