A László/Laci keresztnév köznevesülése

„De felült Lackó a béresek nyakára,

Nincs ki vizet merjen hosszu csatornára.”

írja Arany János a Toldi első énekében. Így, nagybetűsen a László név becézőjét. A költő, aki nagyon jól ismerte a magyar nyelvet és a helyesírást. Bizonyára tudta, hogy ez idézett népi szólásban a Lackó már nem tulajdonnév, hanem jelentése egy naptári időpont, a nyári napfordulóhoz közel első nap, a meleg idő és az aratás kezdete. Tehát valójában köznévi tartalommal bír, s nem a valódi László névnapot jelenti. Elbeszélő költeményének lábjegyzetében meg is magyarázza e sort, valószínűleg azért, mert a szólás az akkori Magyarország területén nem mindenkinek volt ismert, életútjából következtetve inkább az alföldi emberek használták. Mint írja: „Felült Lackó. Így gúnyolja tréfásan a magyar paraszt azon mezei munkást, ki a nap és a dolog hevétől a munkára ráunt.”

A tulajdonnevek köznévvé válása minden nyelvben, így a magyarban is nyomon követhető. Időbeli, térbeli kialakulásuk, elterjedésük esetleges. Közülük egyesek bejárják egész Európát vagy az összes földrészt (pepita, makadám, amper, bojkott), mások megrekednek egy nyelvközösség vagy éppen egy tájegység határain belül. Magára a folyamatra már régen fölfigyeltek a névtannal foglalkozó nyelvészek. J. Soltész Katalin szerint a tulajdonnevek és származékaik könnyen elvesztik tulajdonnévi jelentésmozzanataikat főként szóösszetételekben, de akkor is, ha állandósult azok közszói használata (atilla, júdás, tamás, benjámin). Hajdú Mihály külön fejezetet szentel az antomomázia kérdésének összefoglaló névtani kötetében. A jelenséget két oldalról közelíti meg: egyrészt a tulajdonnév oldaláról, másrészt az eredményül kapott köznevek szempontjából. Mint említi, további szempontok szerint is vizsgálható a köznévvé válás. Az egyik az idő, amikor keletkezett, a másik a hely, régió, ahol ismerték és használták, továbbá az a nyelvi réteg vagy kommunikációs csoport, amely spontán módon be tudta építeni a mindennapos nyelvhasználatába.

Jelen írásban a szerzőpáros a rengeteg köznevesült tulajdonnévből csupán egyet kíván megvizsgálni, s az előfordulásokat csokorba kötve körüljárni és magyarázni, ez pedig a keresztnevük, a László.

Hazánkban a szláv eredetű név a Vladislav magyar változata. Igen elterjedt, nagy népszerűségét Szent László királyunknak köszönheti (1039/40 k. Lengyelország–1095 Magyarország). Már az 1300-as évek elején a férfi keresztnevek között az első tízben szerepel, a későbbi századokban egyes vidékeken a 2–4. helyen fordul elő, azonban népszerűségének tetőpontja a 20. századra tehető. Ma is az egyik leggyakoribb férfinevünk, sokkal gyakoribb, mint bármelyik szláv nép körében. Becézése is nagyon változatos. Lazlo alakban már 1256-ban lejegyezték, családnévként 1450-ből van róla adatunk, helységnévként pedig a Zala megyei (Búcsú)Szentlászló települést 1270-ben lokalizálták. A fent említett történelmi okok, valamint gyakorisága miatt mehetett végbe rajta a köznevesülés folyamata. Becézőjéből több önálló és összetett forma keletkezett.

Ezek közül időben talán a legrégebbi a szentlászlófüve. Elnevezése és helyesírása igen változatos az egyes gyűjteményekben: Szent László füve, Szent László fű, lászlófű. Hivatalos latin neve: Gentiana cruciata, a magyar pedig: kígyó tárnics. Ez kétszikű, lágy szárú, keserű ízű értékes gyógynövény. Kék virágú, felemelkedő szárakkal, s kékes virágának pártája négy cimpájú. Erdős, cserjés helyeken, főleg hegyvidéki réteken található. A mérsékelt égövben honos gyógynövény hazánkban védett faj. Népi elnevezését I. (Szent) László királyunk cselekedetéhez köti a legenda (uralkodott 1077–1095). Eszerint a „táltos” király orvosa is volt népének. Amikor az országot mirigyhalál (más néven dögvész vagy pestis, amely a nyirokmirigyek elgennyesedésével járó, pusztító járványos betegség) tizedelte, Isten útmutatására kilőtte a nyilát. S a király imádságára az a fű, amelyet a nyíl találomra átszögezett, eltalált, foganatos orvossággá változott, s meggyógyította a betegséget. Valóban, a tárnicsot mind a mai napig alapanyagként használják a gyógyászatban, a belőle főzött teát pedig a népi gyógyításban. A monda tehát valamikor a 11. század környékén keletkezhetett, s valószínűleg egy népi megfigyelést kapcsoltak a szentként tisztelt lovagkirály nevéhez.

A másik, köznevesült forma a lacikonyha. Első adatunk 1688-ból való: Latzi konyha, majd 1767-ből Latzi-konyhája alakban, szegényes, olcsó vendéglő jelentésben. Arany János hasonló című versében a következőket írja:

„Elűl is ponyva, meg hátúl is ponyva:

Sátorbul utcák: ez a lacikonyha.

…

Sistereg a zsír, kolbász, pecsenye,

Éhes gyomornak bűbájos zene.”

Czuczor – Fogarasi szótárában a következőket olvashatjuk róla: „piaci konyha, melyben a köznép, napszámosok számára bizonyos ételeket készítenek és tálalnak (pecsenye, rántott hal).” Ez a vásárokon felállított sátor vagy rögtönzött bódé, amelyben friss sültet készítettek és árultak, a monda szerint Jagelló Ulászló (1456–1516) nevéhez kapcsolódik, aki II. Ulászló néven uralkodott mint magyar király (1490–1516). A hagyomány úgy tartotta, hogy néha maga a király is ilyesféle piaci eledelekre szorult. A magyar monda szerint hűséges lengyel szolgája, Bradács vásárolt a budai piactéren felállított sátrakban egy jókora sültet és hozzá egy cipót a királynak. Az egyik magyar úr így gúnyolódott az eseten: „Ha a király a piaci vásározók sátrából étkezik, nevezzük a sültes sátrat Laci konyhájának, vagy egyszerűen lacikonyhának.” Dobzse Lászlót, IV. Kázmér lengyel király fiát a magyar történelem gyenge kezű uralkodóként írja le. Mégsem szabad azonban azt hinnünk, hogy egy nagy területű állam királyának csak a piacról hozott sült hús került volna az asztalára. A lacikonyha elnevezés ugyan utalhat az ő uralkodásának az időszakára, amennyiben valóban ekkor terjedt el a szokás. Mivel azonban a 16. századból nem rendelkezünk írásos adattal, inkább arra gondolhatunk, hogy egy László nevű szakács lehetett a névadó. A festészetben az 1840-es években jelent meg e témáról az első ábrázolás, később Deák-Ébner Lajos és Aba-Novák Vilmos is festett hasonló című képet a kedvelt lacikonyháról. A piacokon ma is fennálló lacikonyhák mellett az elnevezés további jelentésekkel bővült. A nyár beköszöntével (Közeleg a Laci = közeleg a László-nap, vagyis a kánikula ideje) a szabad ég alatt fölállított tűzhelyet, sátrat, kemencét (lacikemence) jelölő szóösszetételekben is megjelenik a laci- előtag. 1935-ben pedig a lakodalom idején az udvaron felállított tűzhelyet is már így nevezték. Kocs községben az alkalmi, mezőn fölállított főzőhelyet is így hívták, ahol naponta az aratóknak főztek. A lacikonyha megnevezéshez mintegy szócsaládként újabb szavak kapcsolódtak. Az itt készült, bő zsírban hirtelen sült hús volt a lacipecsenye (egyes vidékeken cigánypecsenye, zsiványpecsenye). Rendszerint két szelet kenyér közé téve, melegen fogyasztották főtt étel helyett mind a vásárosok, mind pedig a vásárlók. 1899-ben úgy írják le, hogy kis, kétfelé vágott cipóval mentek a lacikonyhához a vásárlók, s úgy vártak a megrendelt lacipecsenyére. A 19. században jelenik meg először a lacibetyár megnevezés. Szótáraink szerint a piacokon, a lacikonyhák körül ólálkodó naplopót jelenti. Ugyane század végére – főként az Alföldön – már csupán egy jelentésmozzanat maradt meg, általában a gazember, csirkefogó, semmirekellő férfit nevezték így. Szeged környékén a csintalan gyermekekre is használták. E szóból keletkezett a (le)lacibetyároz igénk is.

A nyári napfordulóhoz, az azzal járó meleg időhöz kapcsolódnak még a következő megnevezéseink. A már említett, szabadban felállított lacikemence, valamint a laciház. Ez utóbbi eredetileg a nyári konyhát jelentette. (Falvainkban ma is leköltözik a család napközben a sokkal kényelmesebb és könnyebben tisztántartható udvari nyári konyhába.) Később, a család szaporodásával ehhez hozzáépítettek egy kisebb, ebből nyíló szobát, s rendszerint a fiatal pár kapta meg átmeneti időre, amíg nem jutottak új házhoz, lakáshoz.

További szóösszetételek még a Laci becéző névalakkal: a laciházi, amely hitvány embert, a laciasztal pedig az Ormányságban kisebb, úgynevezett gyerekasztalt jelent. Az ország nagy területén ismert, a beszédstílusnak népies színt adó lacikörte már nem önállóan, s inkább csak szólásokban fordul elő. A vaklaci magában is használatos, de egy szóláshasonlatban is előfordul, mégpedig több változatban: (úgy) örül (neki), mint vaklaci (néha: vak Laci) a fél szemének. A mondat gúnyos beszédben használatos, olyan esetekben mondják, ha valaki nagyon örül valami jelentéktelen dolognak, semmiségnek.

A továbbiakban az önmagában, egyszerű alakban előfordulókat, illetve az ebből képzett szavakat mutatjuk be. A laci mint egyszerű becéző több jelentéssel is bír. A történeti–etimológiai szótár szerint: sintér, azaz kis vízmelegítő; kézmosó üst, edény az ebédlőben; a nyári konyha (lacikonyha) rövidült neve; egyben jelölhet belső tulajdonságot is: lusta. Ez utóbbit a lacis~lackós szóval is szokták illetni. A laciskodik (lustálkodik) és a lacisodik (elernyed, elhagyja magát) szintén e szóból származó képződmény. Ma is használatos a lacikázik ige, jelentése: (Laci nevű) udvarlójával tölti az idejét.

Frazémáinkban szintén a laci (Laci) fordul elő legtöbbször, de gyakori az Arany által leírt és már említett Lackó is, legritkábban a László adatolható. Szólásaink mind népnyelvi alakulatok. A bennük szereplő tulajdonneveket nagybetűsen írjuk, bár valójában mind általánosítható szerepűek, tehát valójában kisbetűs köznévként kellene írnunk őket, csupán a népszokás, a hagyomány alapján tekinthetők tulajdonnévnek. A névvel kapcsolatos szólások mind a lustálkodással kapcsolatosak. E népnyelvi alakulatok jelentése: a nyári hőségben valaki ráun a mezei munkára, és vagy csak lomhán dolgozik; vagy munka közben erőt vesz rajta a lustaság, s munka helyett csak heverészik a nyári melegben. A szólások jelentésükben mind ugyanazok, csupán megfogalmazásukban van csekély eltérés. Csupán felsorolásszerűen közöljük ezeket:

Felül Laci

Laci a nyakába ül

Laci ül a hátára (vagy a hátán)

Felült Lackó a nyakára (hátára)

László a nyakára ült

Nem ül most Laci a nyaka közt (most nem lusta)

Hozzáköti Laci a lovát

Nyakába ül Laci a körtével

Nyakába ül a lacikörte

Nyakába veszi Lackó a körtét

Küldözgeti már Lackó a körtét

Árulja a lacikörtét

Nyakába ült a lacikörte.

Kell Lackó-körte? (nem vagy még álmos?)

Végül a Szegedi tájszótárból egy tájnyelvi alak:

Áruli a lacikörtét.

Külön vizsgálatra szorul a lackó, másképp lackószar megnevezés. Ez a koronaakác (lepényfa, latinul: Gleditsia) szentjánoskenyérhez hasonló, a gyermekek által szívesen fogyasztott hüvelyes termése. (A szót Gyulán, Békés megyében adatolták.)

Az itt leírtak mind a László névvel, illetve annak becézett formáival (Laci, Lackó) kapcsolatos egyszerű szavak, szóösszetételek, egy részük már frazémába is beépült. Nyelvünkben közkeletű keresztnevekből, különösen becézett alakjaikból gyakran lettek közszavak (fruska, pali, geci). Ezek legtöbbje többé-kevésbé tréfásan lekicsinylő értelmű, olykor a gúnyos beszédben használatos. Így van ez a Laci~laci férfinév esetében is, akár egyszerű szóként vagy annak képzett származékaként, akár összetétel előtagjaként szerepel. A tulajdonnevek népnyelvben történt köznevesülésére csupán néhány példát olvashatunk különböző szótárainkban. Ezért keletkezési idejükre pontos választ nemigen lehet adni. Azonban ha szótárba került ilyen adat, akkor nagyon ismert lehetett, s az előbeszédben akár egy évszázaddal már korábban élhetett mire nyomtatott formában rögzítették. Megjelent tájszótáraink adatai alapján a lacikonyha a múlt században és annak előtte valószínűleg az egész ország területén ismeretes volt. Viszont a további, ebből származó szóösszetételek már csak bizonyos táji egységeken voltak ismeretesek. A névvel kapcsolatos frazémák pedig a gyűjtések alapján főként az Alföldre, annak is inkább a déli részére voltak jellemzőek, ezért is nem olvashatóak Imre Samu és Kis Jenő szótárában.

Hivatkozott irodalom:

A magyar nyelv értelmező szótára IV. 1965. Akadémiai Kiadó. Budapest. 55.
A magyar nyelv történeti–etimológiai szótára. II. 1970. Akadémiai Kiadó. Budapest. 703.
Akadémiai kislexikon II. Akadémiai Kiadó. 1989. Budapest. 744., 833.
Arany János összes költeményei II. Szépirodalmi Könyvkiadó. Budapest. 102.
Bálint Sándor: Szegedi szótár II. 1957. Akadémiai Kiadó. Budapest. 5., 177.
Berze Nagy János: A Szent László füvéről szóló monda a népmesei kutatás megvilágításában. 1934.Ethnografia. Budapest.
Czuczor – Fogarasi: A magyar nyelv szótára III. 1865. Pest. 125.
Csűry Bálint: Szamosháti szótár II. Magyar Nyelvtudományi Társaság. 1936. Budapest. 5.
Gál Péter József – Monár V. József: Idvezlégy, kegyelmes Szent László kerály, Magyarországnak édes oltalma. 1999. Örökség Kvműhely. 385.
Hajdú Mihály: Általános és magyar névtan. 2003. Osiris Kiadó. Budapest. 361–393. és 71–81.
Imre Samu: Felsőőri tájszótár. 1973. Akadémiai Kiadó. Budapest.
Jávorka Sándor – Csapody Vera: Erdő-mező virágai. 1950. Tudományos Könyvkiadó. Budapest. 59.
J. Soltész Katalin: A tulajdonnév funkciója és jelentése. 1979. Akadémiai Kiadó. Budapest. 110.
Kálmán Béla: A nevek világa. 1989. Csokonai Kiadó. Debrecen. 33.
Kázmér Miklós: Régi magyar családnevek szótára. 1993. Magyar Nyelvtudományi Társaság. Budapest. 667.
Kiss Géza: Ormánysági szótár. 1952. Akadémiai Kiadó. Budapest. 339.
Kiss Jenő: Mihályi tájszótár. 1979. Nyelvtudományi értekezések. 103. sz. Budapest.
Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára I. 1988. Akadémiai Kiadó. Budapest. 259.
Kristó Gyula – Makk Ferenc: Az Árpád-házi uralkodók. 1988. IPM Könyvtár. Budapest.
Lengyel Dénes: Magyar mondák. 1975. Móra Könyvkiadó. 8.
O. Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások. 1976. Gondolat Kiadó. Budapest. 419., 424.
Rácz Sándor: Földeák és környéke tájszótára. 1984. Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványa. 168. sz.
Révai Nagy Lexikona XII. 1925. Budapest. 410.
Révai Nagy Lexikona XVII. 1925. Budapest. 454. 523.
Szamota István: Magyar oklevél-szótár. 1902–1906. Budapest. 575.
Új magyar tájszótár 3. Akadémiai Kiadó. 1992. Budapest. 697–8.
Várkonyi Imre: Büssüi tájszótár. 1988. Akadémiai Kiadó. Budapest. 139.
Villám Judit: Nagykőrösi tájszótár. 1987. Budapest.

Barkóczy László – Fülöp László

főiskolai adjunktus főiskolai tanár

Kaposvári Egyetem

7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40.